A gép kuala lumpurba hatalmas volt. A fejtàmlàkban kijelző, videó, játékok. A 20 fős személyzet között külön szakács is volt. Felszállás előtt Magdi imádkozni kezdett… mint később kiderült azért, hogy ne üljenek mellé. 😀 A talaj elhagyàsakor mutatta milyen szép elefántos dokumentumfilmek vannak a listàban, mire én jeleztem felé, hogy ne nagyon zavarjon mert màr megy a Transformers 4.
Az út hosszú volt. Úgy értem hosszú. O_o
Megerkeztunk Kuala Lumpurba. 34 fok, pàràs levegő. Vannak malàjok, kínaiak, sok indiai és velünk együtt egykét európai is. Mindenféle illat és szag terjengett, sokféle öltözködéssel, de tetszett :).
Vettünk travel cardokat a belváros felé, ahova monirail-lel mentünk. Egymást váltottàk a menő magasépületes részek és a szegényebb negyedek amiket csak filmen láttam.
Nagy nehezen estefelé megtalàltuk a szàllàsunkat, egy kétszintes kis hotelt. A bejàrati üveg csapòajtón lévő “pull” feliraton felbàtorodva akkorát ràntottam rajta, hogy még mögöttem Magdi is be tudjon sétàlni. Mivel az ajtónak semmi rugós ellenállása nem volt, teljes lendülettel a falnak csapódott, úgy hogy majdnem kirepült belőle az üveg. “Hello!” – üdvözöltük őket.
A szobàt nem tudom lefotózni mert olyan kicsi, hogy nincs sarok ahonnan beveszi a fényképezőgép optikàja. 🙂
Este kilenckor elindultunk felfedezni az utcàkat, itt már lassan kezdjük átérezni hogy àzsiàban vagyunk, főleg az etetős utcasorokban. Mindenhol próbálnak beinvitàlni magukhoz hogy ott együnk, nemsokára sikerült is leülni egy asztalhoz a helyiek közé. A kiszolgáló rögtön két műanyag széket is ad nekem egymásba rakva, mivel az egyik törött volt. Rendeltünk csirkét meg salátát meg két literes sört, közben bàmultuk az esti emberforgatagot. Nagyon imàdtam, fantasztikus érzés itt lenni, teljesen új élmények. 🙂
Csak bàmultuk az embereket, a viselkedésüket, a rengeteg felé kaját.
Miközben ettünk és kedvesen de határozottan hajtjuk el a biszbaszt felkínàló emberkéket (néha koldust) megjelent 80 cm magasságban egy… ember… fejmikrofonnal tátogva. Magdinak David Attemborough-ként kezdtem el közvetíteni a dokgokat a testi fogyatékos emberről, mert ilyet még egy dokumentumfilmben sem láttam.
Kérte, hogy ne fotózzam le, így csak úgy írnám le, hogy a “pókember”.
De nem volt időm sokàig elmélkedni a dolgokon, mivel egypercen belül meg is jelent egy konvoj, elöl egy tuningolt zöld pickup autó, hatalmas hangfalakkal és egy tuning showbòl ötletmerített plazmatévével felszerelve. Sikoltozò lányok, hangos zene, hölgyem és uraim,a színpadon, bocsánat platón: PSY – a gangnam style énekese. 😀
Séta haza, alvás.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: