Este éjfél körül feküdtünk le, otthoni idő szerint du. 6-kor. Cserébe a 8 órás kelést a biológiai óránk hajnali 2-nek érzékelte, így csak az dobott ki az ágyból hogy elfogyott a szobában a levegő. 🙂
Kimentünk a teraszra reggeliért, megnéztük mit rejtenek a fémfedő alatti ételek. Napon aszalt virsli, krumplival, ismeretlen tészta, pirítós édes és gyanúsan sárga vajjal, kávé tejporral, frissen facsart narancsszörp. Ebben a sorrendben ettem végig a menüt gyanítva hogy napközben befosok. (Ez eddig nem történt meg.)
Vonattal felmentünk északra a Batu Caves-hez, amiről már írtam a korábbi részben. Egy hatalmas barlangot kell elképzelni benne egy kis templommal. A bejáratnál hatalmas aranyozott szobor, felfelé rengeteg lépcső vezet, az emelkedő a hőmérséklethez igazodva 45 fokos. Az utat ugráló és dobáló majmok nehezítik. A szikla tetejéről egy majom hatalmas sziklàt hajít le ránk, csak úgy puffan mellettünk. Erre az egyik indiai ember rakétàval válaszol: a magasba kilőtt és robbanó eszköztől a majom megadva magát visszamegy a hegytetőre. Ennél már csak az volt szürreálisabb, mikor egyszer megfordultam és azt láttam, hogy Magdi kötélhúzósat játszik egy másik majommal aki két kézzel ràngatja a táskáját. Mielőtt még eldönthettem volna kinek drukkolok, a majom feladta.
(Visszatekintés: erről az érkezésünk jutott eszembe, amikor egy részeg bácsi húzta el Magdi bőröndjét, viccesen demonstrálva, hogy jobban kellene rá figyelni, mert elviszik.)
Visszamentünk a városba. Bekeveredtünk a Kína negyedbe, majd a arab negyedbe, majd kilyukadtunk az indiai negyednél. Mindenhol üvölt az indiai popzene, az egyik ruhabolt előtt egy ember mikrofonba énekel két hatalmas hangfal között, amin a megabass felirat jelzi, hogy nem viccelnek.
Felkerestük a város legrégebbi hindu templomàt. Ide csakis mezítláb lehetett bejönni, így leadtuk a surranónkat egy ottani embernek fejenként 30 forintért. Szerintem fogra gyűjtött, legalább is úgy mosolygott ránk. Itt meditálva körbesétàltunk, nagyon szép volt.
Utolsó állomásként meglátogattuk a butterfly parkot, ahol rengeteg pillangót tartanak egy trópusi kertben. A bejáratnál első pillanatban gyönyörködtető látvány fogadott. Pár perc után, amikor az első lepke a fejünkre szállt, “anyád” felkiáltással kommandóztunk beljebb a parkba. Volt amelyik akkora volt mint a tenyerem.
Visszafelé fogtunk egy taxit. A legtöbb taxi, mint ez is, Proton márkájú, helyi gyártmány. Lényegében a malàjok Dacia-ja. Még a tetőkàrpit, még a tetőkàrpit is eredeti műbőr. A km óra állása 500 ezer km felett járt, rossz autó nem lehet. A taxis az előre megbeszélt 15 rúpiàért vitt vissza minket a központba, ez kb 1000 Ft. Itt egyáltalán nem szokás borravalót adni, nekem mégis ellenállhatatlan érzésem támadt egy rúpiàval megdobni az összeget (70 Ft). A taxis kezébe nyomtam a pénzt, mire ő meglepődve hátrafordult, és a világ összes boldogságàval az arcán megköszönte: “You give me sixteen, thank you!!”
Magdi korábbi munkahelyéről volt egy helyi ismerettségünk, Juliana. Maláj származású helyi nő, aki itt él és dolgozik. Korábban lebeszéltünk velük egy találkozót, így ma vele, a férjével és a 9 éves kisfiukkal töltöttük az estét. Kocsival elvittek a kínai negyedbe vacsizni, meséltek a városról, az itteni életről, az utazàsaikról. Végtelenül kedvesek voltak. Hatféle dolgot ettünk, anélkül hogy tudtuk volna mi micsoda, de bíztunk vendéglátóink ízlésében. Miután végeztük, hazahoztak és most próbàra téve a klíma teherbíràsàt eltesszük magunkat holnapra.
Reméljük mindenkivel minden rendben van otthon, az élmények mellé küldünk haza sok puszit és ölelést!
Z&M, 0:34
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: