Reggeli után amíg Magdi hajat mosott, tettem egy kört a környező utcákban hogy begyűjtsem a nekem járó Hey Mr. köszöntéseket. A taxis pontosan érkezett a szállodához, bepakolta a csomagjainkat és egy másik sofőrrel, Irfannal négyesben nekivàgtunk az útnak. A kocsiban a Queen együttes hatalmas mélynyomón keresztül kelt életre, a CD-n mindössze négy szám ismétlődött. 10 perc után bekanyarodtunk egy omladozó épület hátsó udvarába, úgy nézett ki mint egy autótemető, tele kapirgàló csirkékkel. Màr húztuk is fel a pólónkat felkészülve a vesetranszplantàcióra, mire a sofőr mondta hogy ez a helyi taxiàllomàs, bejelentkezés után haladunk tovább.
Az úton dudàlunk, szembemegyünk mindenkivel, szembejön velünk mindenki. Dudàlunk. Útszéli árusok tömkelege, a motorok elején a kisgyermek szériafelszerelés, elképesztő az élet itt, egyszerűen nem tudom szavaba foglalni a látványt, annyi minden történik egyszerre.
A hatalmas teherautókra legtöbbször a zöld, a piros és sárga színek kerültek, Isuzu, Daihatsu, Mitsubishi a jellemző márkák. Két település között pálmákkal szegélyezett hatalmas füves ligetek vannak ameddig a szem ellát. Menet közben lelassítunk egy-egy autó mellett, köszönve valamilyen ismerősöknek. Rendőr int az út szélén, hogy álljunk félre. A sofőr pénzt nyújt át neki, mindenki boldog, haladunk tovább. Ez még kétszer előfordult. Nem tudom mi történt pontosan, a korrupcióról és másról sem tudunk igazán beszélni a sofőrökkel a nyelvi különbségek miatt. A városokon keresztül lassítàs nélkül 90-nel megyünk át, de rajtunk kívül mindenki más is.
Néha elhaladunk egy mecset mellett, ahonnan hangos imazene szól az iszlám vallású helyi embereknek. Ramadan van. Ez az iszlám ünnep nagyjából arról szól a helyieknek, hogy napkeltétől napnyugtáig nem esznek és nem isznak.
A mi sofőrjeink nem tartoznak közéjük, megálltunk egy bodega mellett és vettek négy darab banánlevélben főtt rizst és némi tojást. A kocsiban felbontottàk a hengert és nekilàttak. Őrületes csàmcsogóverseny vette kezdetét. Meg kell említenem, hogy minket is megkínàltak a tàpjukból, de nemet mondtunk.
Sajnos azt láttam, hogy minden szemét sorsa az, hogy az utca szélére kerül, ahogy történt ez többször is a kocsink ablakából. A sofőr félúton tojást pucol, majd feleleveníti a korábbi csàmcsogàs emlékeit.
Négy óra múlva megérkeztünk a szállásra a bungalókhoz. Nagyon hangulatos kis fa házak, benne egy ággyal és két szekrénnyel. Semmi luxus nincs, de kárpótol a hely ahol vagyunk. Sötétedésig bejártuk a part tőlünk nyugati részre eső felét. Az óceán és a pálmafák között szélesen elterülő fehér homokban hagyjuk a lábnyomainkat, és már tudjuk is, hogy ez a pár nap csakis a pihenésről fog szólni.
Sziasztok! Már nagyon izgultam, mikor látjuk az új bejegyzést a fotókkal a tengerpartról és hát az Olívia felirat is szuper 😀 Bearanyoztátok a napom!