Fél 9 -kor keltünk, lementünk a teraszra reggelizni. Mindketten rántottàt ettünk, kàvéval. A tojás finom volt, a kàvé pedig olyan mintha zaccot öntöttek volna fel 3 dl vízzel. De a csodás kilátás miatt még ezt is élvezettel ittuk meg. A dagály miatt a part nagyrészét még az óceán takarta el, de úgy tőlünk kb. egy km-re eső részen már szabad volt a terep, így elindultunk oda a parttól feljebbi részen.
A természet nagyon szép, ahol nincs kijelölve telek, vagy nincs kiépítve út, ott magas fák és átjárhatatlan növényzet borítja a helyet.
Az állatvilágról röviden. Vannak cicák és dingószerű kutyák, akik sokszor követnek bennünket séta közben néha hosszabb, néha rövidebb szakaszon, csócsàlva a bokànkat. A szobában a baldahinon kívül egy-egy apró gekkó pihen. A bogarak és rovarok az àltalam eltűrt méretnél jóval nagyobbak, de legalább színesebbek is. Kivéve a fekete 8 centis pókot a teraszunkon. Ennél eggyel nagyobbat egy fa lombjànàl láttunk, hatalmas légvédelmi hálójában vàrta a prédàjàt. Láttunk skorpiót is az úton, szerencsére korábban egy autókerék már megkínàlta. 🙂
A part, ahogy a dagály húzódott vissza csak egyre szebb lett, hàtrahagyva némi kagylót és korallt. A tenger egyébként elég hangos este, ahogy feljön a partig és a sziklákat mossa előttünk. Teljes apàlykor pedig halászok jelennek meg a parton kagylót gyűjteni.
Az egész délelőttünket a parton töltöttük. Délután felmentünk az egyik közeli szállás éttermi teraszàra, hogy együnk valamit. Mivel a szakács éppen pihent, csak egy banános és egy papaya shake-et ittunk. A kiszolgáló fiúval fizetéskor kisebb vita alakult ki, ő a két 18.000 indonéz rúpíàs italért 30-at akart kérni, szemben az én 40-es ajánlatomért. 🙂 Még mindig mindenki köszön vagy dudál aki szembejön velünk az úton, még egy fuvart is majdnen kaptunk egy nőtől aki a városba tartott.
Ahogy tegnap is, ma is tettünk egy sétát a legközelebbi boltokhoz, tőlünk egy kilométerre. A nap igen korán 6 körül megy le, közvilágítás híján a vaksötetben a telefon vakujàval talàljuk meg az út két szélét, ezenkívül a magas fák és sűrű növényzet terel bennünket. Az égbolt fantasztikus, nincs városi fény ami eltompítanà azt a csodálatos látványt, amit a csillagok ezrei adnak, ezt olykor szédülésig nézzük. A boltokhoz elérve vettünk zsebkendőt, és némi banánt. A fürtön 16 apró édesfinom banán csüng, aminek a fele a visszafelé úton már a hasunkban érlelődött tovább.
Magdi hasa igen hamar érlelt… Kisebb rohanás után keresve a megfelelő helyet, az út egy igen félreeső részén hatalmas tigrisugràsban nyelte el az erdő mélye. Ebben a pillanatban fényt láttam, egy robogós tartott felénk. Ekkora már egyedül áltam az út szélén a semmi közepén, egy rohadt nagy fürt banánt nyammogva. Felismertem a robogóst, a két kínai leszbikus pár a szállásunkról. Abból a kérdésből, hogy tudom-e merre van a helyi hajó alakú étterem, arra következtettem, hogy nem ismertek meg. Magabiztosan visszafordítottam őket, hogy erre biztosan nincs. Fordulás közben a motor fényszórója gyönyörűen megvilágította Magdit, aki az erdő mélyén lemeredve egy fa mögött állt, arra várva hogy visszaadja a természetnek ami jár. A nevető görcs keringet akár hányszor visszagondolok erre a jelenetre.:)
Sikeres hazatérés.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: