A mai, egyben utolsó napra terveztük a nagy sétánkat “panrang luhu beach”-re, ahol állítólag fahajókat építenek. Mielőtt útnak indultunk volna, szállást kellett cserélnünk, a legfelső bungalót hátrahagyva megkaptuk a tengerhez legközelebbit. 🙂 A kilátás fantasztikus, az ágyban fekve lábunkat az óceán horizontjàra helyezve nézzük a hullámokat. A közelségnek egy hátulütője van, este dagálykor a hullámok a házikó sziklaalapzatàt hatalmas morajjal mossák, az alvás szinte kihívás az öblítő funkció hallatán. Nem tudom ki nevezte el ezt a víztömeget Csendes óceánnak, de biztosan süket volt.
Szóval elindultunk, sétánk első öt perce után majmokat pillantottunk meg a fakon, ez alkalommal sikerült is levideózni őket. Az út során az állatvilág felfedezésében egyébként az egyik itteni kutyus (Rocky) is közreműködött, egy-egy élőlény jelenlétét megmerevedésével és kitartó figyelésével segítette. Utólag is külön köszönet neki, hogy elüldözte azt a 80 centis gyíkot, akire még éppen rà tudtam állítani a fényképezőm zoomjàt. A növények levelei olykor akkoràk, hogy melléjük állva hüvelykmatyinak érzem magam.
Rocky egészen a kikötőig kísért. A kikötő zsúfolàsig tele volt makassar-i emberrel, így újból àtélhettük azt az élményt, amikor ritka jelenségként vonulhattunk végig a helyi emberek között. Szinte minden szempàr ránk irányult, Hey Mister! – szólt mindenfelől. Az egyik autóból hangos kiabálàs közben két kislány pattant ki, és odarohantak hozzánk, közös fotót szerettek volna. Levettem magamról a korábban rámcsavart napsugarak ellen védő lepedőt, és készültem sztàrsàgom megörökítésére. A következő pillanatban az egyik lány átadta nekem a telefonjàt fotózásra készen, és beállták Magdi mellé… sztàrból hirtelen fotóssà lettem. Tennem kellett valamit, meg kellett mutatnom, hogy még én is vagyok itt valaki. Odamentem a közel száz motoroshoz, akik az őket szállító komp érkezésére vàrtak. Felàlltam melléjük egy betontömbre, már ezzel is megkapva a figyelmet, majd magasba tartott kézzel elkiabáltam magam, hogy “Foto!” Fényképezéssel együtt 10 másodperces karmesteri szimfóniàt játszottam el a dudàkból és motorbőgőkből álló rögtönzött zenekaromon. :)
Fellélegezve sétáltunk tovább, mígnem végre elértük a célnak kitűzött partszakaszt. National geograpich címlapfotók tömkelege készült el alig 5 perc leforgàsa alatt. Aztán jöttek a playboy és men’s health rovatok is.
A hosszan elnyúló fehérhomokos parton a távolban megpillantottuk a hajókat, körülöttük pedig az elszórtan heverő deszkákat és egyéb eszközöket. Közelebb és közelebb érve egyre meseszerűbb lett az egész, ahogy a félig kész ladikok körülvettek bennünket.
Nehezen elszakadva a helytől, korgó gyomrunk ösztönzésével hazasétàltunk. Közben betértünk egy boltba, ahová idefele menet vettünk egy nagy palack vizet. Ismét csak a vízért, a korábban fizetett 3500 rúpiàt àtadva az idős néninek távozni készültünk, mire ő mosolyogva jelezte, hogy keveset adtunk. A víz ára immáron 6500 volt. Hihetetlen az infláció…:)
Este az új lakrészünkről fogmosàsnak indulva, Magdi előttem hirtelen megállt, majd ír szteptàncosokat meghazudtoló léptekkel visszahőkölt. A làbunk előtt kettő ordenáré nagy ràk csattogtatta az ollóit. Na jó, nem csináltak semmit, csak ültek a valagukon, de akkor is hatalmasak voltak és ijesztően mozgattàk a szemüket és bajszukat. És a lehetőségtől, hogy majdnem papucsként léptünk beléjük a sötétben, kiràzott a hideg. Miután túléltük a két vadállat támadásàt, lefeküdtünk aludni hullámoktól hànykolódó àgyunkba.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: