9. nap, Toraja

Reggeli után összepakoltunk, a taxis fél órával előbb érkezett, így 9-kor levonultunk a recepcióra. A liftnél várva vettem észre, hogy az egyik alkalmazott a szobák előtti folyosón dohányzik, majd cigarettàjàt a lift melletti hamutartóban nyomja el. Úgy tűnik ez itt még megengedett.

A recepciós nő egyébként minden kérdésünkre olyan átéléssel válaszolt, mintha azt sorolta volna el mit kér karacsonyra. 🙂

A kocsihoz (Toyota terepjàró, mélynyomóval) megint két sofőr volt. Ezzel már könnyebben haladtunk, viszont az utak igen ramaty állapota így is lassította az utunkat.

Tana Toraja, ahová tartottunk, a sajátos építészete és a megdöbbentő halotti szertartásai miatt került fel az utazási étlapunkra. Annak ellenére, hogy a legtöbb ember a szigeten iszlám vallású, az itt élőket az 1900-as évek elején érkező holland misszionàriusok keresztény hitre térítették. A mai napig fennmaradó temetési szertartás egyik fő műsorszàma a bivalyok és malackàk felàldozàsa. A torajaiak hite szerint a halott magával tudja vinni értékeit a túlvilágra, így az elhunytak koporsóit olyan értékes tárgyakkal szokás telerakni, amikre később még szüksége lehet. Előzetes tudakozàsunk alapján egy nagy karton cigarettàt illik venni az elhunytnak, ami az én KARTON SÖR javaslatommal csak részben egyezik meg.

Ami Torajàbaa érkezve egyből feltűnik, azok az egymás mellett álló cölöpökre épített tradicionális vicces torajai házak. A ház teteje fonott bambuszból van, elől -hátul kicsúcsosodik, olyan mint egy hajó.
‎
[Tudta-e: a legtöbb benzinkút ami Indonéziàban van a Petramina, kizárólag női kutasokkal. A boltok, ahol készterméket lehet venni vagy Alfamart vagy Indomaret, a boltba való belépés előtt illik levenni a cipőt, papucsot.‎]

Megàlltunk kávézni egy útmenti helyen, a kilátás varázslatos, annyira csodálatosan zöld volt minden. Mint minden kávéból , ebből is jósolni tudtam volna az alján maradt zaccból. 🙂

Ja azt nem mondtam, de még ez előtt meg enni is megàlltunk egy kétes kinézetű vendéglőben. Étlapot már nem is kaptunk, köszönéssel együtt jött a csirke meg a rizs. A kajával együtt az asztalra helyezett műanyag edényes víz kézmosàs céljából volt, ahogy a szomszéd asztalról ellestem.

Fél 4-re értünk Tana Torajaba, a szàllàsra viszont csak 5-re.‎ Két helyi népviseletű fiatal alkalmazott (Magdi kérte hogy kerüljem a bohóc kifejezést) fogadott a szálloda bejáratànál, a kocsiból kiszállva a kezünkben lévő bőröndöket eperkoktél váltotta fel. Távolról érkezett egy apró bácsi egy tálca hatalmas tekercs burritóval. De jó lesz, benyomok vagy kettőt, gondoltam. Mikor odaért hozzám, egy nagy csipesszel a tàlcàról a kezembe nyomott csalódásomra egy forrón gőzölgő törölközőt. Nem is baj, burritónak túl ronda volt.‎ Megint egy másik apró nyugdíjas meg át akarta venni tőlem azt a hátizsákot, ami nagyobb volt mint ő. Inkább a húzós bőröndöt bíztam rá. 

A szállásunk felé haladva hirtelen utánunk szóltak, hogy egy 10 percet várjunk, még nincs teljesen kész a szállásunk. Én ez alatt azt értettem, hogy még takarítananak, esetleg fertőtlenítenek, nem pedig azt, hogy lakkozzàk az ajtót és festik a fürdőszobát. 🙂 Még a wc papír is oda volt ragadva a frissen mázolt tartójàhoz. Ebből kifolyólag amúgy egy teljesen rendberakott és felújított házikót kaptunk, a kis tábla az oldalán jelzi, hogy a torajai hàzunk alapjait még 1792-ben építették. Gondolom legfeljebb még van benne olyan régi szög. 🙂

Az egész kunyhó eszméletlenül hangulatos, alul a fürdő és egy kis előtér, az emeleten van a lakrész, ahová padlàsajtón keresztül jutunk.  A hatalmas kert körülöttünk magasan veri az otthoni arborétumokat, a távolban a hegyek pedig… nagyon menő, tiszta jurassic park!

Vacsora előtt kérdeztem a recepciós legénytől, hogy tud-e valamit a legközelebbi temetési ceremóniàról. A sarokban lévő kékfelsős emberre mutatva javasolta, hogy tőle kérdezzem mint túraszervezőt, ő mindent tudni fog. Odamentem a kék felsős nőhöz, és elnézést kérve a zavaràsért érdeklődtem, hogy mikor és hol várható holnap temetés. Mivel nem beszélt angolul (egy tour guide?!), pár lépéssel arrébb immáron együtt odamentünk egy kopasz emberhez. Neki is feltettem a kérdésem, de ő is csak össze vissza hadovàlt, nem értettem. Ekkor megjelent a recepciós gyerek, és nevetve megkért, hogy hagyjam már békén a vendégeket és menjek oda az igazi tour guide-hoz, aki valóban kék felsőben volt és valóban a sarokban, csak nem vettem észre, mert ő is csak 160 centis volt.

Holnap 9-kor indulunk az általa javasolt helyre.

Este leültünk vacsorázni az éttermi részbe. A szemüvege után a rendelést egy 60 év körüli bennszülött bácsika vette fel. Rég játszottunk ennyire jó activity-t. Szorgosan és lassan jegyzetelt a farzsebéből elővarázsolt papírra.

Miután mindketten megküzdöttünk a jókora adag bambuszban sült halunkkal, esti sétával zártuk a napot.