14-15. nap, Szingapúr

Ez az utolsó indonéz napunk. Magdi megkérdezte reggel mit fogok enni, én elmagyaràztam neki, hogy a svédasztalos reggelinél én a sorrenden gondolkozom legfeljebb.

 

A taxisunk 20 perc alatt kivitt bennünket a reptérre. Felszállásnàl még láttuk az előző nap körbeúszkàlt szigetmorzsànkat a körülötte gyönyörűen kirajzolódó korallzátonyokkal.

 

‎Jakartàban két óránk volt az àtszàllàsra. A gépen lévő hármas ülésünket a melletem helyet foglaló kínai hittantanàrral osztottuk meg. Lie Ronny kezdeti szófosàsàt a későbbi vallási témában hiányos angol nyelvtudàsommal akasztottam meg. De azt még így is sikerült neki elmagyaráznom, hogy nincsen vallàsom, és még így is lehet gyermekem, még akár a házasság előtt is. Ezt megirigyelve mesélte el, hogy az iskolavégzése után megkezdett spórolàsàból nemrégen gyerekvàllalàs miatt kötelezően megtartott esküvőjén több mint 500 ember vett részt.

 

A gép pilótàja, Propeller József gyönyörű landolása után, Ronny-tól indonéz módon egy közös fotóval búcsúztunk el egymástól. Ezután elkezdtünk haladni a szingapúri ellenőrző kapu felé. A szívünk gyorsabban vert a szokásosnàl, csak reménykedni tudtunk, hogy a büntetéseket elkerülve Magdi az összes rágógumit kidobta a zsebeiből, én pedig az alsónadràgomat nem kifordítva vettem fel. Egy szingapúri bűnmegelőzési rendszerbe bekerülő utolsó figyelmeztetést azért csak sikerült belőlük kicsikarnom. Történt ugyanis, hogy a feladott poggyàszt felvéve a szalagról már hívtak is félre egy külön átvizsgálásra. A van-e önnél kés kérdés, majd a vegye elő az óriási hàtizsàkjàból felszólításnàl már éreztem, hogy nem itt lesznek újabb facebook ismerőseim. Lassított felvételként láttam, ahogyan a világ egyik legbiztonsàgosabb országát védelmező rendőr megnyomja a kés markolatàn lévő gombot, elővaràzsolva a hozzátartozó 10 centis élét. Ezután bekísértek egy szobába, ahol azonkívül hogy volt kitéve egy tál cukorka, a fal az enyémhez hasonló túlélőeszközökkel volt kitapétàzva, bemutatva mint tiltott eszközöket. Jegyzőkönyvet vettek fel az elkobzott tàrgyról, majd mehettem utamra.

Welcome to Singapore.

 

Arról hàlistennek már nem szereztek tudomást, hogy később a metróàllomàs területén kétszer is ittam vizet, Magdi pedig egyszer esernyőt nyitott ott, ahol nem szabadott volna.

 

A piroslàmpàs negyedben a szállásunkhoz Magdit a környék alapos bejàràsàval vezettem el. 🙂 Persze ezt elég volt csak egyszer, a belvárosban több a látnivaló.:)

 

Másnap irány a sok érdekesség, elsősorban a Marina Bay Sands hotel és környéke. Kóvàjogva a felhőkarcolók között meg is pillantottuk a valóban impozáns szállodát. A magas épületek àrnyékàból kilépve úgy osontunk át a tűző napsütésben, mint a nyulak a nyílt réten, akik felett sas kőröz. Mielőtt elértük volna az olvadàsi hőmérsékletünket, sikerült belépni az épületegyüttes klímàs plàzarészébe. Zöldségpàrolóból a fagyasztóba. Az összes épület körülbelül 20 fokosra van itt lehűtve, megromlani nem fogunk az biztos.

 

A szálloda felvonója 10 másodperc alatt fel is vitt minket az 56. emeletre. Miután visszatért a vér az agyamba, Magdival körbejàrtuk a hajóorrként kialakított tetőrészt, ahonnan csodálatos kilátás esett az egész városra. A bejáratnál kép is készült rólunk, amit utólag megbànva a 11 ezer forintnak megfelelő összegért mégsem hoztunk el.

 

A felülről megcsodàlt Gardens by the Bay-t rögtön talajszinten is szemügyre vettük. Egy jegy ide, egy màsik oda, alig tudtunk betelni a sok látnivalóval. Mesterségesen kialakított esőerdők, fedett vízesés, madárcsicsergés, gigantikus méretű üveghàzba befogott felhő és megannyi természetbéli dolog feledtette el velünk, hogy még ezen a bolygón vagyunk.

 

A látottak után már azt sem tudtuk eldönteni, hogy tényleg dörög-e az ég és csepereg az eső, vagy ez is csak egy ügyes építészeti fantázia szüleménye. A városnézés során Magdi figyelmét többször is friss görögdinnyelével vagyok kénytelen lekötni, mert papagájként hajtogatja, hogy “Zoli nézd, Zoli nézd, Zoli nézd! ” 🙂

 

A helyi étteremben leültettek egy asztalhoz. Innentől elvesztettük minden felett az irányítást. A kínai pincérek hoztak étlapot, amit miután kinyitottunk már csuktak is be, és félretettek. Hoztak valami számlát, amin az asztalra tett szalvétàért számoltak fel valamennyit. Aztán hoztak kis tányérokat meg egy nagy kanalat. Az étlap újbóli bátor kinyitàsa után szólaltunk meg először, hogy kérnénk két tavaszi tekercset. 5 perc után elvitték a tányérkàkat, és hoztak valami szárított rágcsát. Felszámolva ezt is, végre megkaptuk a tekercseket, amik olyan finomak voltak, hogy nem is érződött rajtuk, hogy tavasszal csinálták volna.

 

A nap hátralevő részéből már csak arra emlékszem, hogy lejàrtuk a làbunkat.‎ Egymás után szinte megszakítások nélkül fogyasztottuk el a palack vizeinket. Akár magunkra is önthetnénk, olyan gyorsan izzadjuk kifelé. Szerencsére az itteni csapvíz kifejezetten iható minőségű, így az utánpótlást a köztéri mosdókban is nyugodtan intézhettük.

 

Vissza is tértünk a szállásra megpihenni, és csak sötétedés után mentünk ismételten az avatàr-kertnek is emlegetett Gardens by the Bay-be, ami este megvilágítva állítólag még szebb. A helyi kínai negyedben megtöltött hassal élveztük Szingapúr élettel teli utcàit, a fényeket, a zenéket. A város tele van menő üzleti negyedekkel, éttermekel, luxusszàllodàval, és a mindezeket megtöltő üzletemberekkel. Valóban feltűnő egyébként a tisztaság és a rend.‎ Az avatàr-kert éjszakai látványa viszont mindent felülmúlóan lenyűgöző. A mesterséges óriásfàkra felfuttatott sűrű, virágokkal teli növényzet ibolyàskék megvilágítàsa egy másik világba helyezi az elménket, megbódulva éljük fel a lábunkban megmaradt utolsó erőnket is.

 

A szállásunkra éjfél körül, a vezető nélküli utolsó metrók egyikével értünk vissza.‎