Az előző nap a parton összeismerkedtünk egy fickóval, aki tudott nekünk szerezni egy megbízható motort, amit 10 napra ki is béreltünk tőle. Reggel egyből a szàllàsra hozta egy baràtjàval, majd körbemutatta. Négysebességes 125-ös Honda, kétszemélyes üléssel. Kérdezte, hogy az enyém otthon hány sebességes. Kétszer is el kellett neki magyaráznom hogy csak 50 köbcentis robogóm van, mikor aztán végre megértették percekig csak nevettek és mondták hogy olyat még nem is láttak. Tettem egy biztosnak nem mondható próbakört egy fa körül, majd otthagytak egyetlen tanàccsal: ne parkoljak pàlma alà, mert ràesik a kókusz. Csók.
Az első utunkon Magdi úgy ölelt át mint a megismerkedésünk elején, megkérdőjelezve hogy menni fog-e ez az egész, hiszen jogsim sincs rá. A következő percben már csak egy szelfibot nyúlt hátulról előre, melynek végén a telefon tökéletesen takarta el a szemeimet. Pár fotó készítése után jeleztem Magdinak, hogy már nem igazán emlékszem 100 méter után milyen kanyar is jön és szeretnék kilàtni előre is.
Első gyakorló utunk így vezetett a közeli boardwalk elnevezésű, tengerbe hosszan nyúló gyalogos molóhoz. Fél óra séta után elkezdett cseperegni, így visszatértünk a szàllàsra, készülődni az esküvői ceremóniára. A legtöbb időjárásjelentő itt már az elmegyógyintézetben kötött volna ki, szinte csettintésre esik, majd valaki tüsszent és kisüt a nap.
Fél 4-re kellett nekem elkészülnöm, majd be az összes dekoráció velem együtt egy hajóba. Ja meg két kutya. Egész szép időben indultunk el, majd egyszerre a hajóban mindenki pózt váltva küzdött az elemekkel. A két kutya engem, én pedig egy ernyőt használtam a víszintesen hulló eső ellen. Gyors tanácskozás után az eredeti helyszínt feladva irànyt váltottunk egy közeli szép, de fedett helyre, mint új esküvői helyszín.
Ott aztán rögtön neki is estünk a dekoráció elkészítéséhez. Kovácsoltvas szív, rajta lila műselyem szalag, virágok, lufik, futószőnyeg, és legalább 50 mécses. Magdi mikor megérkezett hozzànk ugyanazzal a csónakkal amivel én is jöttem korábban, már teljesen besötétedett, és sajnos az egyik segítő fiú rúzsa is kezdett lekopni. (hogy mi?)
A menyasszony a csónakból kilépett a tengerbe, kapott a fejére egy fehér virágokból font koszorút, majd partra lépett és elindult hozzám. Az előre odakészített szőnyegen Magdi olyan gyorsan rohant át, hogy a végénél mérőszalaggal várták a homokba való távolugràs eredményét. Lassabban, mondtam neki, ezzel is időt nyerve hogy még kiélvezzem agglegény mivoltomat. Megálltunk egymás mellett. A szálloda hölgy tulajdonosa el is kezdte a beszédet, azonban mi semmi másra nem tudtunk figyelni csak egymásra, meg arra, hogy jókor mondjuk a megerősítő fogadalmunkat. A még repülőtéren megismert lány szerencsére a rengeteget fotózott és videózott. A végén pezsgőbontàs, gratulációk fogadása, majd visszaindultunk immár mindnyájan együtt a vaksötét tengeren keresztül. Valóban nem láttunk egy darabig semmit az orrunk hegyéig, aztán egyszercsak feltűnt, hogy körülöttünk megannyi sötétben világító hal úszik, aminek a látványa egyszerűen hihetetlen volt.
Partot értünk. Még segítettünk pár dolgot becipelni a csónakból, megköszöntük mindenkinek a rengeteg segítséget. A házunkhoz érve láttuk, hogy a teraszon gyertyafényes asztalka lett nekünk felàllítva, körben rózsaszirmok és mécsesek. Tíz perces fotózkodàs és visszaeszmélés után egy hasonló jelenetet rendeztünk a szobànkba belépve, ahol szintén rózsaszirmokkal teleszórt és mécsesekkek körbevett àgy fogadott, melyből az este során egyet Magdi egyet pedig én oltottunk el véletlenül meztelen làbujjainkkal. A vacsora mennyei volt, a hotel séfjének külön nekünk készített négy fogàsàt a kirúzsozott filippin pincérfiú rendkívüli odafigyeléssel szervírozta egymás után, majd fogtuk az üveg borunkat és bevonultunk a szamàrfészkünkbe. Hát így lett ebből mese.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: